Tavaszváró
Az ADA Nonprofit Kft. tavaszváró rendezvénnyel várta klubtagjait 2011. március 25-én 14 órai kezdettel az Idősek Klubjában.
A megjelenteket Kinyó Pál Lászlóné Marika, az intézmény vezetője üdvözölte a fenntartó Király család valamint az ADA Gondozó minden dolgozója nevében.
Köszöntő beszédében elmondta: „A mai nap az úgynevezett tavaszváró rendezvényünk, mely véletlenszerűen éppen egybeesik egy jelentős egyházi jeles nappal. Ez a nap egyszerre a nők, az anyák és a termékenység ünnepe, Gyümölcsoltó Boldogasszony Napja, Jézus fogantatásának ünnepe. Ez egyike az év legjelentősebb Mária-ünnepeinek.
Az örömvivés ünnepe ez. Gábriel arkangyal megjelent Máriának, és megkérdezte tőle: akar-e Isten fiának édesanyja lenni. Azzal a pillanattal, amikor Mária kimondta: ”Legyen nekem a te igéd szerint!”, megkezdődik a megváltás. A Fiúisten emberré lesz.
Ezen a napon, március 25-én köszöntsük hát a lányokat, asszonyokat, édesanyákat, de érzésem szerint köszönthetjük a férfiakat is, hiszen nélkülük nem lenne fogantatás.
Március 21-e a csillagászati, tavasz kezdete. Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel, és nyugaton nyugszik, a nappalok, valamint az éjszakák hossza az egész földgolyón egyenlő. Innen a neve „napéjegyenlőség”. Ettől kezdve napról napra távolodik a Nap az Egyenlítőtől a Ráktérítő felé, sugarai egyre nagyobb szöget zárnak be a földtengellyel, ezért az északi féltekén hosszabbodnak és melegednek a nappalok, a délin viszont rövidülnek, és jön a tél.
Március az év harmadik hónapja, nevét a háború római istenéről, Marsról kapta. Ősi magyar nevén a kikelet hava.
A népi kalendárium Tavaszelő illetve Böjtmás havának is nevezi, mivel március a böjt második hava. Nem utolsó sorban a Kos havának is tekintik, mivel március 21-ével veszi kezdetét az új csillagászati év. A tavaszpont azonban nem feltétlenül jelenti a tavasz első napját. Térségünkben valóban március 1-től számítják a meteorológiai tavasz kezdetét, míg például a kínaiak február 4-5-től.
A meteorológiai előrejelzések szerint térségünkben az ilyenkor szokásosnál hidegebb idő várható. A hét további napjaiban hószállingózás és gyenge havazás is kialakulhat. Az előrejelzések szerint az éjszakai és a hajnali fagyok várhatóan március közepe után érnek véget. Ugyan az olvadás már a tavasz kezdetét hirdeti, az igazi tavasz még jócskán várat magára.
Gárdonyi Géza így ír a márciusról:
„Köszöntlek kedves szép március! Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya. Kedves hónapom vagy te nékem. Te vagy az egyetlen, akit hívunk és akit epedve vár mindenki. Felőled álmodoztam én is a télen a kályha mellett, és a tűzbe mélázva tűnődtem: hol vannak virágaid? hol vannak madaraid? mit csinál most a fecskénk? és mit csinál most a gólyánk?"
Köszöntésképpen a tavasz virágai közül elhoztuk a nárciszt, népi nevén íriszt, mely a mai naphoz illik, hiszen ma van Irén nap. Fogadják szeretettel!
Ezt követően az ADA dolgozói megvendégelték a klubtagokat, miközben szólt a zene Lázár Szilveszter és Szántó László jóvoltából.
A kinti tavaszi napsütés melegét a klub ünnepi, vidám hangulata egészítette ki.
- HJ -